Az ember nemcsak a szájával hallgat vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.
Az embernek lelke van, amely hinni és repülni tud, s ez a lélek halhatatlan és farkasszemet néz a világgal.
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség.
A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés.
Egy értelmes ember, különös tehetség nélkül, többet használhat a világnak, mint egy tehetséges ember értelem nélkül.
Aki nem támad, aki csak védekezik, az már nem él, csak létezik.
Az ember az egyetlen élőlény a földön, aki tudni akarja, van e értelme annak, hogy van?
Pontosan az az ember hiányzik életemből, akinek levelet szeretnék írni.
Embernek születtél, s ezért nem kívánom tőled, hogy megbocsáss az embereknek. Értsd meg őket, és hallgass.
"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben ... Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra ... Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
A gyerekek gyorsan ítélkeznek és megfellebbezhetetlenül.
" A világi méltóság aranyfüst és játékpénz:de az emberi méltóság valóság színarany.
Miért játszol hamis pénzért,mikor Isten megtömte zsebed színarannyal?"
Az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.
"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Mert azt hiszem, ez az igazság."
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni.
Öreg korban dönteni kell, mit kezdjünk a magányossággal. Talán helyesebb egyedül magányosnak lenni, mint társaságban.
“Mindent elérhetsz az életben, mindent legyőzhetsz magad körül és a világban, mindent neked adhat az élet s te mindent elvehetsz az élettől: csak egy ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van.”
“Az út, mely a világból önmagunkhoz vezet, hosszú és bonyolult, s tele van ilyen kínos kitérőkkel, melyeknek értelmét, jelentőségét sokára ismerjük csak fel.”
“Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.”
“Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.”
Az ember nem veszélytelen teremtmény, hanem veszélyes, mint a cián vagy a légyölő galóca.
Az ember csak akkor nem mérgezi meg lelke anyagával embertársát, ha nincs módja erre, ha a kísérlet veszélyes számára vagy nehézkes. De mihelyst módja van reá - érdek, cél és haszon nélkül is -, rögtön elhinti mérgét a világban. Az emberi anyag oly mérges, hogy csak a legkisebb adagokban lehet halálos veszély nélkül elviselni. Csak az értelemmel lehet valamennyire közömbösíteni, az értelemmel és a reménytelenség tudatával. Mert az ember reménytelen, nem lehet igazi feladataira nevelni, nem lehet közömbösíteni lelkében az ősi mérget. Az ember a világ veszélye.
/Márai Sándor - Az emberi anyagról/
"Az élet,kedvesem,teljesség.Az élet,hogy egy férfi és egy nő találkoznak,mert összeillenek,mert olyan közük van egymáshoz,mint az esőnek a tengerhez,egyik mindig visszahull a másikba,alkotják egymást,egyik feltétele a másiknak.Ebből a teljességből lesz valami,ami összhang,s ez az élet."
